Internetes szavazással lehet az év faluja egy szlovákiai magyar község
Internetes szavazással lehet az év faluja egy szlovákiai magyar község
Szállj be egy kattintással!
A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség az idén is meghirdette az „Év Faluja 2009” versenyét. Nyitra megyét ebben az évben a Komáromi járás egyik legdinamikusabban fejlődő községe, Ekel képviseli a 12 szlovákiai község versenyében.
Hogyan került Ekel község a kiválasztottak közé? – kérdeztük Fekete Ivett polgármestert. „Az ügynökség javaslatára jelentkeztünk be, mivel az előző években több sikeres pályázatot is benyújtottunk, amivel bekerültünk az országos köztudatba. Nagyon sok beruházást hajtottunk végre, amivel nemcsak szebbé tettünk falunkat, de elfogadhatóbbá is lakosaink, és az idelátogatók számára egyaránt. Nagyszerűen működnek a község társadalmi szervezetei, az ekeli sport hírneve pedig már túllépte az ország határait."
„Persze, a versenybe való bejelentkezésnek sokkal több feltétele is van, mi ezeknek hiánytalanul megfeleltünk. Május 27-én, egy szakemberekből álló, 12 tagú elbíráló bizottság látogat községünkbe, amely különböző szempontok figyelembe vételével értékeli majd községünket. Bízom a tisztességes helytállásban, mivel községünk dolgos polgárai, de egész járásunk is megérdemelne egy szép sikert” – mondta el Fekete Ivett.
A szakmai kiértékelés mellett párhuzamosan internetes szavazás is folyik, így járásunk lakossága is hozzájárulhat szavazataival Ekel község sikeréhez.
Szavazni a www.e-obce.sk honlapon lehet.
Ekel (szlovákul Okoličná na Ostrove) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban. 2001-ben 1461 lakosa volt. Ekel az Alsó-Csallóközben, Nagymegyertől 13 km-re délkeletre, Komáromtól 18 km-re északnyugatra fekszik, a Csallóköz keleti részén.
böröczky
Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
